Zsid 13,7–17

„Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.” (8. v.) Az egész levél Őróla tesz bizonyságot: magyarázza személyét, szolgálatát.

„Tegnap.” Jézus Krisztus nagyobb az angyaloknál, Mózesnél, az ÓSZ-i főpapok szolgálatánál. Nagyobb a régi áldozatoknál: az ÓSZ-i tökéletlen áldozatok nem törölték el a bűnöket, az Ő várására neveltek. Jézus a tökéletes áldozat, Ő a Bárány, akiről Isten gondoskodott (1Móz 22,8).

„Ma.” Jézus Krisztusban nagy főpapunk van. Ő az új szövetség közbenjárója (12,24). „Járuljunk hozzá bizalommal.” „Ma, ha az Ő szavát halljátok…”

„Örökké” – Ő az „örök tökéletes Fiú”, akiben „rendíthetetlen országot nyertünk” (12,28). Velünk van a világ végezetéig, és „odaát” is Őt fogjuk látni.

„Tegnap, ma és örökké ugyanaz”, ezért biztos alap nekünk is. Őhozzá kell ragaszkodnunk az „idegen tudományokkal” szemben. „Idegen tudomány” az, ami Jézus Krisztus helyett mást hirdet, ami által Istenhez közeledni lehet. A zsidókeresztyének számára kísértés, hogy újra a látható áldozatokban bízzanak. Nekik szól: „jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív” (Krisztussal, aki eltörölte a bűnt), és nem „ennivalókkal” (amiket a régi oltáron áldoztak).

Sok biztatás van a levélben, pl. 10,24–25; 12,1–3, ill. figyelmeztetés, pl. 6,1–8. – Biztatni azért (is) kellett, mert kezdődtek a keresztyénüldözések, ill. a nem hívő zsidók részéről való megvetés. Izraelben ma is ateistának tekintik a Jézus-hívő zsidókat. Hozzájuk hasonlóan mi is „megvetett kisebbség” vagyunk (nemcsak a világban, az egyházban is), akiknek nincs másunk, mint Jézus Krisztus. A mi oltárunk is a kereszt, „amelyről nincs joguk enni” azoknak, akik „a sátornak szolgálnak” – látható áldozatokban bíznak, látványosan „szolgálnak” Istennek és ezzel dicsekednek, akik azt képzelik, hogy Isten „csak az övék”.

Az áldozat maga a vér. Az ÓSZ-ben ezt viszi be a főpap a szentélybe, az ÚSZ-ben ez „ontatik ki bűneitek bocsánatára” (Mt 26,28; Zsid 9,22). Közben a test a kapun kívül szenved (megégetik a táboron kívül). Oda kell kimennünk, ha Jézust keressük.

„Az Ő gyalázatát hordozva” – egyrészt a bűneimet, amik neki a gyalázatot okozták, oda kell vinnünk hozzá, a kereszthez. Másrészt vállaljuk, hogy ha Őt követjük, ugyanúgy üldöznek, megvetnek.

Megvetett kisebbségként „nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük”. A zsidók számára Jeruzsálem volt „a maradandó város”, megmaradása az Istennel való kapcsolat feltétele volt (a templom). A világ a maga „világát” tekinti maradandó városnak.

A mi megmaradásunk, a hitünk és az Egyház megmaradása nem attól függ, hogy a világ (vagy a hivatalos, földi egyház) megvéd-e minket – Jézus Krisztusé az Egyház, Ő védi meg (Mt 16,18).

„Általa vigyük Isten elé a dicséret áldozatát”.

A mi áldozatunk: a bizonyságtétel Jézus Krisztusról. Akkor tudunk bizonyságot tenni, és akkor lesz hiteles, ha valóban „az eljövendőt keressük” ( 11,16: „jobb után vágyódnak… ezért nem szégyelli őket az Isten”).

A mi áldozatunk a jótékonyság, az adakozás is: ebben „gyönyörködik Isten”, ha hálaáldozat és nem képmutatás, nem kényszer – ezt is „örömmel és nem bánkódva” tegyük.

7. és 17. vers: a keret. Lehet „mások hitét követni”, mert annak a gyümölcseit látjuk. Akik elöljáróink, azok is „örömmel és nem bánkódva” akarnak szolgálni, továbbadni a hitüket –rajtunk múlik, hogy van-e okuk az örömre.

„Figyeljetek életük végére.” Ekkor, az élet végén derül ki, hogy valóban „benne voltunk-e” Krisztusban, éltük-e, amit hirdettünk. Ahogyan a hívő készül az elköltözésre, az komoly bizonyságtétel lehet, és felhívás: „kövessétek hitüket”.

Zsid 10,36

Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret.